""

A szigetországi Mirror számol be arról, hogy minden bizonnyal az Inter középpályása lesz a téli átigazolási időszak legnagyobb sztárja, hiszen nem hajlandó az olaszokkal meghosszabbítani a 2015-ben lejáró szerződését, akik így azzal büntetik, hogy nem játszatják.

A játékost sokan és sokszor vízionálták már a Manchester Unitedbe, ám Sir Alex Ferguson végül Kagava Sindzsit igazolta le helyette. Most a Tottenham elnöke, Daniel Levy jelezte, hogy ők bizony szívesen szerződtetnék a 2010-es vb-ezüstérmes játékost, mert általa biztosítottnak látja, hogy csapata odaér a BL-(selejtező)t jelentő első négy hely valamelyikére.

A manchesteriek néhány hónapja még 25 millió fontnál többet kínáltak a játékmesterért, akit azonban a hírek szerint mostmár 10 millióért is elengedne az Inter – ezt az összeget lenne hajlandó kifizetni a Tottenham. A holland középpályás ebben a szezonban mindössze három bajnokin lépett pályára klubcsapatában.